“…Azért most már tudom, hogy mi miért történik.
Mentálisan is nagyon sokat változtam, nőtt az önbecsülésem, tudok lazulni, és néha sikerült már, hogy a saját érdekemet előtérbe tudtam helyezni.
Ezt mind Beának köszönhetem, aki utat mutatott, tartotta bennem a lelket amikor elcsüggedtem, és még mindig segít a folytatásban. Hálás köszönet érte! “
Évával először 2023-án találkoztam egy online workshopunk alkalmával. Évában egy igazán nyitott személyiséggel, kedvességgel teli Hölgyet ismerhettem meg, akinek segítőkészsége határtalan.
Visszagondolva eddig sok 100 konzultációmra, ritkán találkozom ilyen tudásszomjjal, csak azért, hogy valóban megértse teste működését.
Éva egészen gyermekkora óta szenvedett különböző tünetekkel, allergiával és székrekedéssel.
Vezető tünetek között szerepelt:
- reflux
- magas vérnyomás
- magas vércukorszint – mely már gyógyszeres kezelés alatt állt, mikor találkoztunk
- 20-30 éves szedett antihisztamint az ödémásodásos, bőrpírosodás miatt
- túlsúly (90 kg felett)
- hisztaminintolerancia
- szív és érrendszeri megbetegedés
Napi szinten küzdött:
- nagyon erős orrfolyással, orrviszketéssel
- erős arcpírrel, lángoló arcbőrrel
- szemviszketéssel
- székrekedéssel 16 éves kora óta – most 60-as éveit éli
- allergiás reakciókkal – fulladás, nehéz légzéssel
- emésztőrendszeri tünetek (gyomor, és hasi panaszok)
- húgyúti tünetekkel
A regeneráló, gyulladáscsökkentő életmódváltó folyamat során, nemcsak a hisztaminszegény étrendre ügyeltünk, de kiemelt figyelemmel kezeltük a keresztallergéneket is, különös tekintettel a vércukoringadozás elkerülését.
Az ő esetében szükséges volt a glutén és tejtermékek elhagyására, melyet eleinte ugyan nehezményezett, de a gyors javulása kárpótolta.
Az Út kihívásokkal teli volt, de minden lépcsőfokot egyfajta derüvel és alázattal fogadott.
Kedves Olvasó, fogadja szeretettel Éva sorait, ő hogyan élte meg több mint egy éves regeneráló folyamatot.
„Az én esetemben napra megmondható, hogy mikor jelentkeztek betegség tünetei nálam, amik hatására orvoshoz fordultam és elkezdtem a gyógyítás folyamatát.
Azért fogalmazok így, mert a tünetek már 50 évre vezethetők vissza, de ezzel csak később szembesültem.
Egy születésnapi készülődés alkalmával fodrász hajfestés, kozmetikus, manikűr volt a sorrend, aztán elmentünk az étterembe, ahol egy pazar borvacsorán vettünk részt barátainkkal.
Másnap a lányom kérdezte, hogy nézek ki, és a tükörhöz menve láttam, hogy a fejem búbjától a kislábam ujjáig egy vörös folt vagyok, és akkorra már elviselhetetlenül viszkettem. Két nap után kaptam ellátást a Bőrklinikán szteroidos és gyulladáscsökkentő infúzióval tudták lehúzni a vörös ekcémát a testemről. Lendint is kaptam még délután, éjjel 1-1 szemet, a doktornő lelkemre kötötte, hogy maximum gyógyszert adtak nekem, így több gyógyszer már nem adható akkor sem, ha még rosszul lennék, hívjak mentőt. 2 hét után lettem kicsit jobban, akkor mentem kontrollra.
Ezután következett a feltárás, hogy mitől alakult ki ez az állapot. Allergológus, bőrgyógyász, gasztroenterológus. Ételteszt, epicután teszt a vegyszerekre, vastagbél tükrözés. Az ételekre nem voltam allergiás, de hisztamin intoleranciát állapítottak meg. Az epicután teszten: perubalzsam allergia, és fémek okozta allergiás kontradermitisz volt a diagnózis. ezek az eredmények több hét után derültek ki, addig nem edtem csak kétszersültet, és főtt burgonyát, mert mindentől féltem.
Mindezek mellett az orvosok semmi mást nem mondtak, mint hogy figyelgessem magam, és ne egyek olyat, ami a listán van. úgy éreztem egyedül maradtam a bajommal, ezért kezdtem az interneten keresgélni, hogy mely csoporthoz tartozhatnék, hol kapok gyakorlati tanácsot, így találtam Beára. Jelentkeztem egy fórumestre, és onnan indultam el a konzultációk sorozatával a gyógyulás felé.
Nagyon kemény változást jelentett a listák betartása, de kezdtem érezni, hogy van kiút. Nagyon komolyan elhatároztam, hogy mindent betartok amit Bea mond.
Túlsúlyomból leadtam a felesleget, a bőröm szépen kisimult. A széklet rendezésére tovább kellett várni, de az is eljött. Szép lassan azt is megtanultam, hogy minek mi a következménye, és hogy visszajöhet a pirosodás, viszketés, ha nem tartom magam a rendszerhez. A puffadás bizony még a mai napig visszatérő probléma egyes zöldségek túlzott fogyasztása esetén. Azért most már tudom, hogy mi miért történik. Mentálisan is nagyon sokat változtam, nőtt az önbecsülésem, tudok lazulni, és néha sikerült már, hogy a saját érdekemet előtérbe tudtam helyezni.
Ezt mind Beának köszönhetem, aki utat mutatott, tartotta bennem a lelket amikor elcsüggedtem, és még mindig segít a folytatásban. Hálás köszönet érte! „
Napjainkban Éva kitűnő egészségnek, derűs jókedvnek örvend, tökéletes a vérképe, súlya 73 kg körül alakul, első év, hogy 30 év után nem használ antihisztamint, visszavezettünk minden olyan alapanyagot a táplálkozásában, mely hosszútávon támogatja teste, mentális egészségét.
Öröm számomra, hogy megismerhettem, és hogy az Életem „részévé” váltak történetei, meséi.
Képek forrása: Pinterest